5 tipp, hogyan kerüld el a konfliktusokat a kapcsolatodban
A konfliktuskerülés önmagában nem egészséges hozzáállás egy kapcsolatban, azonban mindenki számára ismerősek az olyan viták, melyek lényegében a semmiről szólnak, mégis roppant bosszantóak. Az ilyen apróságokon kirobbanó viták alapja, hogy emberként úgy véljük, mi a teljes valóságot tapasztaljuk meg, ezért a társunk is pontosan úgy látja a történteket, ahogyan mi magunk – az igazság azonban ennek éppen az ellenkezője.
Máshogy emlékszünk a részletekre, máshogy értékelünk mozzanatokat, és az egyszerű félreértésnek köszönhetően a bolhából is elefántot csinálhatunk. Mit tehetünk annak érdekében, hogy elejét vegyük a félreértésekből fakadó, parttalan vitáknak?
1. Ne ítéljünk elsőre!
Köztudott, hogy az első benyomás – mindennek ellenére nem mindig lesz tőle igazunk. Életünk során azonban a tapasztalatink arra vezetnek, hogy bizonyos helyzeteket automatikusan a korábbiak alapján ítéljünk meg. Nehéz a rutintól elszakadni, mégis, adjuk meg párunknak azt a bizalmat, hogy legalábbis kételkedünk, mielőtt negatívan ítélnénk.
2. Keressük a cáfolatot!
Természetes, hogy minden konfliktushelyzetben olyan információkat keresünk, melyek az első benyomásunkat, a hitünket erősítik. Ehelyett azonban koncentráljunk arra, hogy az első gondolatunkon túl milyen magyarázat lehet még a történtekre. Ha például a párunk késésben van, hiába feltételezzük azonnal, hogy biztos a munkatársakkal cseverészte el az időt, kényszerítsük magunkat arra, hogy milyen más oka lehet még a késésnek, például közlekedési dugó vagy egy késői értekezlet.
3. Képzeljük magunkat a másik helyébe!
Képzeljük el, hogy fordított esetben mi magunk milyen okok miatt tennénk olyasmit, amit a partnerünk tesz. Hiába az ellentétesnek tűnő helyzet, valószínűleg ha a másik helyébe képzeljük magunkat, máris számos valódi mentséget tudunk felhozni önmagunk védelmében. Tegyük meg ezt a párunk viselkedése védelmében is.
4. Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza
Ahelyett, hogy mindenáron megpróbálnánk meggyőzni a társunkat arról, hogy nekünk van igazunk és ő az, aki téved, inkább gondolkozzunk együtt – így könnyebb lesz megtalálni a félreértés forrását.
5. Kérdezz!
Ilyen helyzetekben többnyire teljesen leköti a figyelmünket az, hogy elmondjuk a saját nézőpontunkat, hogy közben megfeledkezünk arról, hogy megkérdezzük partnerünket, ő hogy érez a helyzettel kapcsolatban. Ellenkező esetben partnerünk egyre frusztráltabbá válhat, ami fokozza a konfliktust.
Bár a fentieket elsősorban romantikus kapcsolatok fényében elemeztük, a valóságban mindez bármely emberi kommunikációban alkalmazható. Legyen szó egy közeli barátról, családtagról, a főnökünkről vagy egy új ismeretségről, ahelyett, hogy a másik állandó meggyőzésére törekednénk vagy azonnal ítélkeznénk, törekedjünk megértésre és hatékony kommunikációra.